Családfakutatóként lehetőleg őseink teljes életét szeretnénk megismerni, el szeretnénk képzelni hogyan, milyen körülmények között is élhettek. Így lesznek szemünk előtt a száraz adatokból hús-vér emberek.

A Természettudományi Múzeum kiállítása pont ebben segít: felvillantja egyes emberek sorsát a szüléssel, születéssel kapcsolatban.

Persze tudjuk, hogy magas volt a csecsemőhalandóság, mégis megrázó olvasni, hogy a 18. századi Weiskopf József váci tímár első házasságából született 7 gyermekből 6 meghalt kétéves kora előtt és anyjuk, Komp(in) Terézia is elhalálozott a szülésben vagy nem sokkal utána. József – aki maga is TBC-s volt már – újraházasodott, feleségül vette Szigvárt Teréziát, akivel 6 gyermekük született. Ők is mind gyermekkorukban haltak meg.

Egy török kori muszlim temetőből került elő egy fiatal nő csontváza a medencéjében egy 7 hónapos magzattal. Ebben az időben minden ötödik nő szüléssel kapcsolatos komplikációk miatt halt meg. Ez az asszony viszont még a szülést sem élhette meg. Bizonyára valamilyen betegség végzett vele és magzatával, amint rengeteg más itt talált emberrel is, akiken nem látszik harci sérülés nyoma. A török hódoltság 150 éve alatt hat pestishullám söpört végig az országon. Az 1655. évi pestisben Sopron lakosságának közel fele elpusztult. Ezen kívül a vérhas, tífusz és a himlő is szedte áldozatait. A városok zsúfoltak voltak, szemét, ürülék, elpusztult állatok hevertek az utcán, ezért magasabb volt itt a halandóság, mint vidéken.

Az anya szülés közbeni halála esetén a gyermeket még megpróbálták megmenteni császármetszés segítségével, ezt  – sajnos leginkább post mortem – már a 16. század óta el tudták végezni a kirurgusok. Magyarországon az  első dokumentált császármetszést 1829-ben végezték, de az anya fél óra múlva elvérzett. 1890-től tudták megmenteni az anyákat és a csecsemőket is a császármetszéssel. Bár korábban legtöbbször a csecsemő sem sokkal élte túl anyját, de legalább lelkét megmentették a megkereszteléssel. A gyenge magzat szükséghelyzetben, általában a bába (obstetrix) által való keresztelését anyakönyvekben „in necessitate” megjegyzéssel olvashatjuk.

A bábamesterséget sokáig nem oktatták, csak tapasztalati úton tanulták, anyáról lányra szállt a tudás. Az első magyar tankönyv „Bábamesterségre tanító könyv” címmel 1766-ban jelent meg. A váci Orlich Szabina bába a kirurgus Fischer Antalhoz ment feleségül, lányai is orvost választottak férjül. Orlich Szabina csontjain a szifilisz jeleit látták – talán foglalkozása során szerezte a betegséget. Az is kiolvasható maradványaiból, hogy lábfeje és lábujjai az éveken át guggolva vagy térdepelve végzett szüléssegítés miatt deformálódtak – alázattal segítette a szülő nőket, ő helyezkedett el esetleg kényelmetlenül úgy, hogy segíthessen a nekik kényelmes testhelyzetben.

A magas szülés körüli halandóság nem kímélte a gazdagokat, királyokat sem. III. Bélának és Chatillon Annának házasságuk 12 éve alatt 7 gyermeke született, akik közül 4 érte meg a felnőttkort. Mária Terézia 16 gyermeket szült, akik közül egy (Mária Karolina) rögtön születésekor, öt pedig (Mária Erzsébet Amália, Mária Jozefa, Károly József Emánuel, Mária Karolina Ernesztina, Mária Johanna Gabriella) fiatalon vagy gyermekkorban meghalt.

Az előkelő asszonyok ebben a korban soha nem maguk szoptatták csecsemőiket, hanem dajkára bízták ezt. Így hamarabb is estek újra teherbe. Mária Terézia ráadásul szándékosan minél több gyermeket akart szülni a Habsburg-háznak, ehhez lásd a „Bella gerant alii, tu felix Austria nube!” (Háborúskodjanak mások, te, boldog Ausztria, házasodj!) jelmondatot is.

A szoptatós dajkaság egyrészt megélhetési, felemelkedési lehetőség volt, másrészt kimondhatatlanul szomorú sorsok rejtőzhettek mögötte: sokszor szegény megesett lányok mentek el dajkának. Saját csecsemőjüket természetesen nem vihették magukkal, másokra bízva hosszú időre hátrahagyták őket. Ezek voltak a lelenctartók vagy más néven angyalcsinálók: a szolgáltatás leginkább úgy érte meg nekik, ha a kicsik hamar meghaltak. Ez is fokozhatta az eleve magas csecsemőhalandóságot.

Az 1700-as évek születési anyakönyvei és a statisztikai számítások alapján akkoriban háromból 2 gyerek meghalt 10 éves koráig. Ezen a járványok elleni oltások és az antibiotikumok elterjedése tudott csak változtatni.

Szerencsés korban élünk.

Fotók és szöveg: Babcsányi Judit a Természettudományi Múzeum anyaga alapján

The post Mikrotörténelem: Anyának lenni – kiállítás a Természettudományi múzeumban first appeared on .